Mostanában mókásan egyfajta dalt dúdolgatok magamban, ami imígyen szól: „Meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály…” Persze közben újrateremtettem önmagam egy vakmerő huszárvágással.
Igazából zavaros napok fognak...
Olyan édesen, csendesen lebbenős volt ez a karácsony. Olyan türelmesen simogató, kedvesen mosolygós. Az a kicsi zaj, ami benne volt, az a kicsi türelmetlenség is csengőkén csilingelt. Béke volt, megbékélt, kibékült, lehiggadt...
Loncika bámulta a kezében lévő gyrost. Nem harapott bele, csak nézte. Talán azt kereste, hol kezdhetné úgy meg, hogy ne csöpögjön ki belőle minden, de Koldi élt a gyanúperrel hogy ebből sem lesz nagy lakmározás. – Bele is...
Koldi a kórházi ágy lábrészének rácsán ült. Nem lóbálta a lábát, nem cigánykerekezett, és nem akarta megnevettetni Loncikát. Csak nézte a sápadt, semmibe tekintő arcát, és tudta, ő most egészen máshol jár. Attól...
A Duna part felé tartott Loncika és Koldi biciklivel. Meleg, kora őszi délután volt, és gondolták lemennek kacsázni a folyó partra. A tündért mindig nagyon boldoggá tették ezek a spontán kitalált kirándulások, hiszen most is...
Loncika már második óráját töltötte unottan a bankban. Tőle látványosabban csak tündér énje, Koldi unatkozott, mikor megszólalt a várva várt csilingelés, és mellé a 150-es sorszám. Őket hívták az egyes pulthoz. Aznap...
A kósza tündéreket fürkészte Loncika éppen, mikor megint csak kiszúrta Áront. A lány nagyon örült, mert a tündér fiú a helyén üldögélt! Ott, ahol azok a tündér ének üldögélnek, akiknek az ember énjük tudatában van...
- Koldi! Miért jobb nekem veled, mint nélküled? Mért nem vagy velem, ha másokkal vagyok, miért csak akkor vagy velem, ha egyedül vagyok? – suttogta bele a hajnali napfelkeltébe Loncika. – Tudod, már olyan sok év telt el, már...
- Koldi! Kérlek, hagyjál már aludni! Már hajnali egy van, és te még mindig itt csúszdázol az ágyam fejvégén. Pihenni kellene már, mert reggel nem fogok bírni felkelni! – kérlelte Loncika Koldit. – Ugyan...
Ostobán, bele a közepébe vágva kezdtem el mesémet, mely rólam, Loncikáról, és bolondos tündér énemről szól, aki már nagyon régen ott csücsül a vállamon. De hogy ki is ő, és hol találkoztam vele, azt még nem is mondtam...
